(Volume VI. The Drama to 1642. Part II. Cambridge, University Press, 1910)
A kötet korábbi tulajdonosai miatt különös figyelemre méltó, jóllehet, az angol dráma történetén belül is csupán a második részt tartalmazza.
A címlap jobb felső sarkában fekete tintával írva: Leo Donáth 1911 bejegyzés olvasható. A könyv előzéklapján egymásra ragasztva két ex libris szerepel, a felső könyvjegy keskenyebb, de az alatta lévő metszet lenyomatát így is teljesen takarja. A felső ex libris fekete-fehér nyomású, színpadias beállításban két figurát ábrázol. A baloldali férfi szája nyitva, mintha az artikulációra különösen figyelve beszélne, jobb kezében egy szál virágot emel magasra. Köntöse japán [kínai?] írásjelekkel díszített. Ezt a távol-keleti vonást erősíti a kép balszélén ‘leengedett’ leporello, amelyen egymás alá festett/metszett betűkkel olvasható az EXLIBRIS felirat.
A leporellón a tulajdonos neve latinos formában szerepel: Stephani Horváth iun. (azaz: ifj. Horváth István). Szinte fekete árnyékként áll a deklamáló figura háta mögött a Halál. Köpenye ugyanolyan bő, mint a főfiguráé, az arc helyén azonban egy csontváz koponyája látható, jobb kezében tőrt emel. Az exlibriseken gyakran szereplő haláltánc témát itt színjátszó figurákban rajzolta meg a grafikus.
Ez a kötet a szegedi egyetemi, legendás Hamlet-előadást rendező, tragikus sorsú, tehetséges ifj. Horváth Istváné (1922–1941) volt. Az exlibrist – egy másik, ugyancsak színjátszás tematikájú metszettel együtt – Haranghy Jenő készítette ifj. Horváth István 19. születésnapjára. [Hont Ferenc leírása szerint: „ … a távolkeleti (japán-kínai) színpad egy sajátos szokását eleveníti meg szimbolikusan. Itt a súgó, aki egyúttal ügyelő is, nyomon követi fekete kámzsában a színészt, hogy szerepe közben súgással segítse: a végszót bemondja és a különböző színpadi kellékeket átnyújtsa neki.” [In: Ifj. Horváth István: Örök színház. Budapest, 1942. p. 260]
A könyv tulajdonosának életpályája mindkét értelmezést megengedi. Ifj. Horváth István már sárospataki diákként érett színházi produkciókat hozott létre, a szövegkönyveket ő dolgozta át, ő rendezte a darabokat (Liliomfi, Az ember tragédiája, III. Richárd), melyekben játszott is. Madách és Shakespeare drámáját angol nyelven adta elő a pataki diákok színjátszó csoportja. Tizenhét évesen tanulmányt írt ‘Shakespeare in Hungary’ címmel, amelyet a kollégium vezetése díjjal jutalmazott 1939-ben. Egész élete az ‘örök színház’ körül forgott, a színjáték elméleti kérdéseit kutatta, több mint 300 kötetes szakkönyvtárat gyűjtött, külföldi útjai is színháztörténeti, ‘színjátéktudományi tanulmányutak’ voltak.
Tudatosan készült a rendezői pályára, melynek országos visszhangot kiváltó első és egyben utolsó állomása a Szegedi Egyetemi Színjátszó Társasággal életre keltett Hamlet-rendezés volt a Városi Színházban 1941. április 1-jén. A társaság a már Nobel-díjas rektor, Szent-Györgyi Albert és az esztétika professzora, Sík Sándor védnökségét és támogatását élvezve alakult meg, e neves egyetemi tanárok figyelemmel kisérték a próbákat is. A korszerűen rendezett, zajos sikerű előadás Kolozsvárott is vendégszerepelt májusban. A nyári szünetben ifj. Horváth István a második évad rendezéseire, irodalmi összeállítások mellett két magyar ősbemutatóra is készült: Petőfi Sándor Tigris és Hiéna című színművét és Németh László Bethlen Kata című történelmi drámáját akarta színre vinni az egyetemi színjátszókkal. A varázslatos egyéniségű, kivételesen felkészült fiatalember terveit azonban magánéleti drámája meghiúsította. 1941. október 17-dikén szerelmével, Tóth Katával (a Hamlet előadás Gertrudisával) együtt önként a halált választották.
De kinek az ex librise búvik meg az ő könyvjegye alatt, kié volt korábban a drámatörténeti kötet? A kézírásos névbeírás szerint 1911-ben Leo Donáthé. Ifj. Horváth István könyvjegyét lefejtve egy terrakotta színnel nyomott, mitologikus figurákat ábrázoló kőnyomat tárul elénk, Donáth Leó exlibrise, amelyről az is megtudható, hogy könyvtárának 517. kötetébe ragasztották.
Donáth Leó (1888–1941; sportvezető, irodalomtörténész, műfordító) Budapesten és Oxfordban járt egyetemre, bölcsészeti és államtudományi doktorátust is szerzett. Irodalomtörténészként az angolszász regény kialakulását kutatta, Samuel Richardson műveiről több értekezést írt. (Tanulmányai alatt a legjobb magyar rövidtávúszók egyike volt, az 50 yardos gyorsúszásban csúcsot állított fel, oxfordi színekben versenyezve kétszer legyőzte az olimpiai bajnok Halmay Zoltánt is.) Az I. világháború előtt megszervezte a Műegyetemi Athlétikai és Football Club (MAFC) világhírű úszógárdáját, utána pedig a Magyar Úszó Szövetség ügyvezető elnökeként hatalmas része volt a magyar úszósport, különösen a vízilabda fejlesztésében. A Nemzetközi Amatőr Úszószövetségnek 1920-tól haláláig főtitkára és pénztárosa volt.
Nyelvtudása, munkabírása és szervezőkészsége eredményeként 1924-ben kezdeményezésére alakult meg az Európai Úszó Liga, melynek haláláig főtitkára volt. Ugyancsak az ő kezdeményezésére szervezték az Európa-bajnokságokat, közreműködésével Budapesten került megrendezésre első ízben ez a versenysorozat 1926-ban. 1929-ben létrehozta a hatos vízilabdatornát, 1932-ben pedig a minden olimpiai verseny után megrendezendő, világrészek közötti váltóversenyeket. A nemzetközi úszószövetség -érdemei elismeréséül- Donáth Leó-vándordíjat alapított, melynek mindenkori védője az olimpiai bajnok vízilabdacsapat.
Donáth Leó 1941. február 1-jén halt meg, lehet, hogy könyvei antikváriumba kerültek, itt találhatott rá az angol dráma történetével foglalkozó kötetre az angolul kiválóan tudó, a drámáért, a színházért rajongó, fiatal egyetemista ifj. Horváth István, így kerülhetett a 19. születésnapjára (1941. február 19.) készült exlibris a kötet előzéklapjára.
Szőkefalvi-Nagy Erzsébet
