Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában a költő, közösségszervező, blogger Veszprémi Szilveszter a japán író regényére hívja fel a figyelmet.
Kazuo Ishiguro könyve véletlenül került a kezembe. Tizenhét voltam, megnéztem, mit hoznak vissza emberek a könyvtárba, mert még nem volt kialakult ízlésem és figyelmem, akkor még úgy választottam olvasmányokat, hogy kerülgettem a könyvtár polcait, kerestem a jó címeket, meggyőző fülszövegeket. Valami biztonságot ígérő volt a borítóban és valami olyan intim, személyes figyelem a címben, a fülszövegben és az első mondatokban, ami egyértelművé tette, hogy dolgunk van egymással. Akkor már sok iskolaregényt olvastam, és ez is annak ígérkezett: kamaszok egy szigorú rend szerint vezetett, világtól elzárt intézetben, Hailshamben, ahol egymás mellett és egymástól tanulnak nem menekülni az élet elől. Mindaz benne van, amire az akkori kamasz olvasó énemnek szüksége volt, először ettől lett fontos a könyv.
Kathy visszaemlékezéseit követjük, két bölcsészdiplomával később tudom, hogy az önéletírói gyakorlatok tömkelegével játszva. A számára rendelt élet fiatal felnőttként, hónapokon belül véget ér, és ebből a pozícióból emlékezik vissza. Folyamatosan reflektál arra, hogy tudja, milyen apró mozzanatoknak lesz jelentősége a történetben, tematikus csomópontok vezetik a történetet: gyerekkori tárgyakról, barátságokról, nevelőnőkről vall, és az érzelmek leírásakor egyszerre láttatja a kamasz hősnőt és a rezignált elbeszélő hangot, aki már megértőbb és megbocsájtóbb az akkori játszmákkal.
Ruth, Tommy és Kathy barátsága elválaszthatatlannak és életre szólónak tűnik. Olyannak, amibe az elbeszélő a magányos, egész Angliát átszelő kocsiutakon is visszagondolhat. A három fiatal barátságát a közös nevelődés és a közös sors biztos tudata köti össze: mindhárman szervdonorok lesznek majd. Ahogy mindenkit a regény terében, őket is pontosan azért hozták létre, hogy donorokként végezzék be az életüket, Ishiguro történetében mégsem ez a dráma, ez egy adottság, az életük és a lehetőségeik kerete.
Júniusban közösen olvastuk újra a regényt, amikor a Megálló Közösségi Házban A jövő olvasókörének soron következő könyve volt. Ezekkel a jó érzésekkel vettem a kezembe a könyvet, vártam, hogy ismét az a biztonság fogad, amibe kamaszként kerültem, de most új színek nyíltak a korábbiak mellé. Közösségszervezőként dolgozom a civil szférában, és bár önkéntesként már kamaszkoromban is része lehettem ennek a világnak, most már egyre világosabbak számomra az efféle munkát meghatározó mechanizmusok, és most meg tudtam érteni Hailshamet is.
Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.
