Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Reke Balázs író, filmesztéta Cormac McCarthy Vörös délkörök című kötetét ajánlja.
2010-ben került először a kezembe Cormac McCarthy-könyv. Az út volt az. Nem sokkal azután nyomták újra, hogy elstartolt a mozikban a filmváltozata. Pesten vettem, a Nyugati közelében, és hazafelé a vonaton elkezdtem olvasni. Most is emlékszem, amikor – már otthon – a könyv végére értem. Huszonegy éves voltam, és nem sokat tudtam a világról, abban is csak halványan reménykedtem, hogy megértettem, mit akart mondani ez a fickó, akinek a mondatai súlyosabbak voltak, mint bármi, amit addig olvastam. Mintha ólomból öntött betűkkel dobálták volna a fejem.
Az elkövetkező években sorra gyülekeztek a McCarthy-kötetek a polcomon. Furcsamód szinte mindig vonaton olvastam őket. Talán az is illik legjobban McCarthy prózájához. Néha fel kell tekinteni a költőket megszégyenítő szépségű, izzó és tűpontos mondataiból, és kinézni pár pillanatra a vonatablakon át a tájra. Olvastam a könyveit gyorsvonatokon, sebeseken, személyeken, IC-ken. Az út után a Vad lovakat, majd birkóztam a szívet tépő és mélyen megrendítő Átkeléssel, zártam a Határvidék-trilógiát A síkság városaival, és mély megrendülést éreztem a Nem vénnek való vidék végén. Valamiért utoljára hagytam (az addig magyarul megjelentek közül) sokat emlegetett fő művét, a Véres délköröket.
„Lám a gyermek” – ezzel a sorral kezdődik minden idők egyik legjobb regénye. És bizton állíthatom, hogy ez nem csak személyes vélemény. Ma már nemcsak az amerikai, de a világirodalom egyik legnagyobb és legmegrázóbb teljesítményeként tartják számon. A regény története összefoglalható pár mondatban: egy tizennégy éves fiú megszökik otthonról az 1840-es évek végén, és az amerikai–mexikói határvidéken bolyongva hozzácsapódik egy nagyrészt törvényen kívüliekből álló bandához, akik indián skalpokat gyűjtenek határvidéki városok megbízásából, és a harc közben a sivatagos, pokoli tájon elpárolog belőlük az utolsó csepp emberség is. McCarthy pedig olyan fájdalmasan gyönyörű és naturalista módon tálalja fel ennek a víziónak minden szeletét, hogy az olvasó kénytelen-kelletlen beszorul egy olyan világba, ahol már nem is vízért, sokszor már csak egy marék vizes homokért folyik az élet-halál harc, és közben felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket az emberiség hajnala óta magunkban hordozunk.
A Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen nem könnyű olvasmány. Filozofikus western, kalandregény, történelmi fikció, felnövéstörténet; aki valaha is olvassa, érezzen akárhogy is a zárómondatok után, sosem fogja elfelejteni ezt a könyvet.
