Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában dr. Váraljai Anna, művészettörténész, egyetemi tanársegéd (SZTE-BTK, SZTE-JGYPK) Simonovics Ildikó Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyvét ajánlja.
A nyolcvanas évek végén vagyunk, apám áll a sparheltnél, egyik kezében palacsintasütő, a másikban Moldova; fel sem néz a könyvből, úgy dobja levegőbe a félig kész palacsintát. Pár hónappal később anyám egy száncsengős celofánba tekert Pszichoanalízis és irodalomtudomány című szöveggyűjteményt rejt nekem a karácsonyfa alá, de én inkább a nagyanyám lisztes bödönjei mögött talált Romana füzeteket olvasgatom.
Nálunk mindig mindenki olvasott: grafikusművész anyám a művészettörténeti témájú könyveket, apám a szépirodalmat, de járt hozzánk az ÉS meg az Új művészet is. Nyaranta, amikor kimentünk a Büdös tóra pecázni, a mi diszperzites vödrünk mindig üres maradt, mert – bár az úszó már a túlparton járt – apám meg nagyapám komótosan olvastak tovább, fel sem emelkedve a narancssárga kempingszékből. Az olvasás teljesen természetes részévé vált az életemnek, a vidéki, eléggé egyhangú, késő-kádárkori gyerekkoromnak, s ha tőlem azt kérdezik, hogy melyik is a kedvenc könyvem, biztosan nem fogok tudni válaszolni, mert személyes fejlődésem/felnövésem és olvasásélményeim elválaszthatatlanul összefonódtak. Az Arany embert például egy nap alatt a Balatonon, hassal a gumimatracon tömtem magamba, úgy, hogy estére már hallucináltam a napszúrástól, és Krisztyán Tódorral beszélgettem a Trabant hátsó ülésén, útban a siófoki orvosi ügyeletre.
Talán épp gyerekkori tapasztalataimnak köszönhetően az utóbbi időszak legütősebb olvasmányélménye számomra Simonovics Ildikó Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyve volt.[1] Egyrészt azért, mert izgalmas a művészettörténet kanonizált műalkotásain kívüli popkultúra, vizuális kultúra (jelen esetben a divattörténet) tágasabb mezejére lépni, másrészt, mert érdekelnek az olyan speciálisan „buhera magyar”[2] jelenségek, mint a „kommunista Coco Chanel”. A kommunista (meg a Horthy) rezsim divatdiktátora asszertív személyiségének köszönhetően sikeresen tipegett át a vérzivataros 20. századon, kicsit átszabva – kicsit plagizálva a nagy francia divatházak alapdarabjait. A munkásember számára maradt a konfekció, mert a drága szalon exkluzív holmijait legfeljebb Kádár Jánosné és köre engedhette meg magának. A visszaemlékezésekből, újságcikkekből és korabeli dokumentumokból szabásminta-szerűen rajzolódik ki a Kádár-kori „felsős tízezer” belterjes fényűzése. A könyvet kiegészíti a Fekete ház CLARA. Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítása, ahol a könyvben említett ruhák, relikviák egy részét élőben is láthattam. Mivel vizuális alkat vagyok, rám nagy hatással volt ez a komplex élmény, így a könyv mellé a kiállítást is mindenképpen ajánlom.
[1] Simonovics Ildikó: Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor, Jaffa Kiadó, Budapest, 2019.
[2] Utalok itt egy másik remek kötetre: Szalai András: Kis magyar snassz és neociki, Kieselbach Kiadó, Budapest, 2021.
