A kártya a 13. században kezdte meg hódító útját Európában, és Magyarországon is igen gyorsan népszerűvé vált. Ennek ellenére kevés fennmaradt korai kártyalap ismeretes, mert használati tárgy volt, így a lapok idővel elkoptak. A kártyajáték eleinte a nemesi réteg kiváltsága volt, ám a nyomtatás megjelenésével, a nyomdatechnika fejlődésével egyre olcsóbban lehetett előállítani a paklit, s így szélesebb körben elterjedhetett.
Népszerűségét hazánkban egyházi és uralkodói tiltások, városi rendeletek is bizonyítják. A kassai takácsok céhe 1429-ben így rendelkezett: „Az legények közzül senki magát az részegségnek, az koczkázásnak és az kártyajádzásnak ne adja, a czéhnek kisebbségére, mert az ki efféle vétekben találtatik, elsőbben 40, másodszor 80 denár, harmadszor 2 ft bírságon marad.”
A kártyázás közismertségét, terjedését bizonyítja, hogy a 17. század elején Pázmány Péter a prédikációiban hasonlatként használja a játékot: „Nem kártya az szent irás, nem jácczótársaid a szentek, a lelki dolgok között ne makktromfoskoggyál.”
Sajnos ma nem ismerjük az őrzőhelyét annak a néhány kártyalapnak, amelyek Pesti Gábor 1568-as kiadású szótárának kötéstáblájából kerültek elő, de a szakirodalom szerint feltehetőleg Raphael Hoffhalter nyomdász készíthette az 1560-as években, s ez lehetett az egyik legkorábbi haza nyomtatású kártya.
A kártya speciális fajtája az ún. kérdés-felelet kártya, amely jósló, mulattató társasjátékként szolgált, s a megjelenése a 18. század második felére tehető. A nyugat-európai úri társaságban ezt a típusú játékot a hölgyek is előszeretettel játszották. A játék lényege, hogy a kártyacsomag egyik fele kérdéseket, a másik fele válaszokat tartalmaz. A játékosok húznak egy kérdést, majd arra egy felelet-lapot. A véletlenszerűen kialakult kérdés-felelet-páros komikus, gyakran pajzán párbeszédekhez vezetett, amelyen a társaság jót mulathatott.
A Somogyi-könyvtár 2020-ban vásárolta meg egy aukción az egykor vélhetően 50 kérdésből és 50 válaszból álló, szórakoztató kártyajátékot, amelyeken például az alábbi kérdések és feleletek találhatók meg:
„Szeret-é veszekedni?” „Tiszta ígaz szívböl.”
„Szívesen tsókolgat-é?” „Inkább másszor mint most.”
„Híven szeret-é?” „Semmiképpen nem.”
„Szívesen játzik-é kettősdit?” „Nem szabad arról tudakozódni.”
Az ilyen típusú, elsősorban a hölgyek szórakoztatására szánt kártyák az elődei a ma is népszerű gyermekkártyáknak, amelyek kérdés-felelet formájában tanítanak.
A Somogyi-könyvtár kártyajátéka 31 darab kérdés- és 43 darab válaszkártyát tartalmaz, tehát csonkult az idők során. Minden lap kétnyelvű, német és magyar.
A könyvtár tulajdonába került pakli különösen értékes, ugyanis eddig úgy tudtuk, hogy ez a típusú kártya a 19. század hatvanas éveiben jelent meg idehaza, erre a tényre a játéknak ez a példánya viszont rácáfol. A példány nyelvezete és a hátlapok nyomdatechnikai jellemzői alapján minden bizonnyal a 19. század első harmadában készült.
A kártyalapok három rétegből állnak, a hátlapból, az előzéklapból, amely a szöveget tartalmazza, és a két lap közé ragasztott régi, felesleges papírlapból, amely tartósabbá tette a lapokat. A könyvtár kötészetének munkatársai megmentettek, olvashatóvá tettek néhány ilyen lapot, amelyeken az 1804-es dátum szerepel. Ebből tudhatjuk, hogy a játék 1804 után készülhetett.
Ezt a különleges dokumentumot a közönség még nem láthatta, de amint újra fogadhatunk látogatókat, megmutatjuk Önöknek ezt a ritka és szórakoztató kuriózumot.
