Dátum/Időpont
2022. 08. 18. csütörtök – 2022. 10. 26. szerda
Nyitvatartási időben
Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.
„… hogy a fáknak, fűveknek és virágoknak esmérésére vezessen…”
A Somogyi-könyvtár nyári kiállítása az idén 100 éves szegedi Füvészkert előtt tiszteleg. A tárlat a könyvtár régikönyves gyűjteményének botanikai munkáin, herbáriumain keresztül mutatja be a növénytan kialakulásának, fejlődésének történetét: a 16. századi művektől a 20. századi botanikai könyvritkaságokig számos értékes és látványos növénytani munka megtekinthető.
Könyvtárunk alapítójának, Somogyi Károlynak köszönhetően a gyűjteményben megtalálhatók a tudományág legfontosabb kötetei, amelyek nemcsak az aktuális kutatási eredményeket tartalmazzák, hanem kivitelezésükben is szemet gyönyörködtetően szépek.
A tárlaton a Füvészkert múltja is megelevenedik a helyismereti gyűjteményben található fotók, képeslapok, újságcikkek segítségével.
A kiállítás a földszinti kiállítótérben látogatható.
A kezdetek
Európában már az ókorban is több botanikai írás született, amelyeket a következő századok során is alapműveknek tekintettek .
Theophrasztosz (Kr.e. 307 körül – K.r. e. 287 körül) két nagy botanikai munkát is írt – A növények természetrajza ; A növények okairól – ezek alapján nevezik őt a botanika atyjának. Műveiben jelentős részt szentel a növények gyógyhatásainak, hiszen a botanika, vagyis a növénytan az orvostudományból leszakadva vált önálló tudománnyá.
Plinius Naturalis Historia című munkája s Dioszkoridész (Kr. u. 40 körül – Kr. u. 90 körül) füveskönyve is nagy hatással volt a kora-újkori tudományos kutatásokra.
A könyvnyomtatás elterjedésével ezeket az ókori szerzőket nyomtatásban is megjelentették, s viszonylag rövid idő alatt nagyon népszerűek is lettek…
A botanika „atyjai” a 16. század Európájában
Hieronymus Bock (1498–1554) német botanikus, orvos és református lelkész emelte a középkori botanikát új, tudományos távlatokba – igyekezve rendszerbe foglalni a növények világát.
Összefoglaló növénytani könyvének első kiadása 1539-ben még illusztrációk nélkül jelent meg – a szerző elsődleges célja az volt, hogy leírja a Németországban fellelhető növényeket, latin elnevezésükkel, jellemzőikkel, orvosi gyakorlati alkalmazásukkal együtt. Illusztrációk társítására csak később nyílt lehetősége: munkája 1546-ban már David Kandel metszeteivel jelent meg. Az 1552-es kiadás már széles körű ismertséget hozott, több illusztrációt Leonhard Fuchs munkájából vettek át. A könyvtár tulajdonában lévő példány 1560-ban jelent meg.
Bock kortársa, Leonhard Fuchs (1501–1566) szintén német orvos és botanikus, az ő könyve kifejezetten a növények gyógyhatásával foglalkozik, munkáját először latin nyelven adták ki.
Ő maga is létrehozott egy botanikus kertet, a növényeket az emberre kifejtett gyógyhatásuk szerint rendszerezte – tehát orvostudományi szempontokat vett figyelembe.
Munkájának különlegessége, hogy részletes fametszetű ábrákkal jeleníti meg a növényeket, s a kötet mintegy 500 rajzot tartalmaz. Először 1542-ben Bázelben jelent meg latin nyelven, majd később lefordították több európai nyelvre is. Könyvtárunk francia nyelvű példányát 1549-ben adták ki.
A fukszia növényfajt Leonhard Fuchsról nevezték el – tisztelegve munkássága előtt.
Jabobus Theodorus (Jacob Diether) Tabernaemontanus (1525–1590)
Német orvos, botanikus a tudomány reneszánsz kori úttörőinek – Otto Brunfelsnek, majd Hieronymus Bocknak – tanítványa. Fő munkája, a Neuw Kreuterbuch (Frankfurt, 1588) valójában egész életműve: az illusztrált kiadvány ismerteti mindazokat a növényeket, amelyeket élete során kutatott. John Gerard (1545–1612) angol botanikus számára ez a munka szolgált alapul.
Karrierje elég szokványosan kezdődött: számtalan helyen dolgozott mint állami orvos, 1549-től II. Fülöp, Nassau-Saarbrückeni gróf (1509–1554) magánorvosa lett. Később, 1561-től a speyeri püspök, Marquard von Hattstein orvosa. A továbbiakban Wormsban a városi orvos tisztséget töltötte be. 1562-től beiratkozott Heidelberg egyetemére. Élete utolsó évtizedét is ebben a városban töltötte mint a választófejedelem orvosa. Életében háromszor nősült, s összesen tizennyolc gyermeke született.
A virágzó cserjék, kis méretű fák közül a pántrópusi fajok viselik a nevét; a francia botanikus Charles Plumier (1646–1704) nevezte el őket, s Linné is az ő elnevezését vitte tovább.
Híres botanikus kertek Európában
A pápai kert:
Hortus Romanus (Róma, 1772–1793)
E rézmetszetekkel gyönyörűen illusztrált mű a XVIII. század egyik jelentős és ritka olasz kiadványai közé tartozik, s a pápai rezidencia kertjét ábrázolja nyolc fólió méretű kötetben.
1772 és 1793 között került kiadásra, s mintegy 300 példány látott belőle napvilágot, amelyekből csak néhány a kézzel színezett – köztük a Somogyi-könyvtár tulajdonában lévő. Georgio Bonelli csak egy rövid szöveget írt az első kötethez. A többi kötet Liberato és Constantino Sabbati munkája.
A bécsi botanikus kert:
Nicholas Joseph Jacquin: Icones Plantarum rariorum (1781–1793)
Az antwerpeni gimnáziumi képzés után Leidenben, Párizsban, majd 1752-től kezdve Bécsben folytatott egyetemi tanulmányokat filozófiai, orvosi, kémiai és botanikai témakörökben.
1752 és 1755 között orvosként működött Bécsben, emellett elkészítette a schönbrunni palota parkjának növényjegyzékét, mégpedig az akkor új, Linné-féle rendszer alapján. Ennek eredményeképpen Mária Terézia megbízta a kert általános rendezésével (1754). Jacquin külföldön tanulmányozta a hasonló célú parkokat, és hazatérve létrehozta a bécsi botanikus kertet (Botanischer Garten), amelynek első igazgatója volt. Ezzel egyidejűleg a bécsi egyetemen kémiai előadásokat tartott. 1763-ban, amikor Mária Terézia Bányászati és Kohászati Akadémiává fejlesztette a selmecbányai bergschulét, a tanintézménybe először Jacquint nevezték ki 1763. június 13-án, a mineralógia, valamint a kémia professzorának.
Ásványtani, kémiai és elméleti kohászattani (metallurgiai) előadásait és laboratóriumi gyakorlatait csak megfelelő előkészítő munkálatok, a laboratórium berendezése, valamint az ásvány- és kőzettár kialakítása után kezdte meg, 1764. szeptember 1-jén. Óráinak helyszíne a lakóházának (a kincstár bérelte számára) földszintjén kialakított előadóterem és laboratórium volt.
1765-ben Selmecen megnősült, három gyermeke született: Joseph Franz (1766–1839), Emil Gottfried (1767–1792) és Franziska (1769–1850). Gyermekei Mozart barátai voltak, s a zeneszerző két dalt (Als Luise K. 520, Das Traumbild K. 530) írt Gottfriednek dedikálva, és zongoraleckéket adott Franziskának. Mozart ezen felül is több művet ajánlott a Jacquin családnak, például a Kegelstatt triót, amelyet 1876 augusztusában mutattak be Jacquinéknál, a zongoránál Franziskával.
Joseph Franz, apja nyomdokain haladva szintén neves tudós lett, a Bécsi Egyetemen a botanika és a kémia professzora volt, és őt is tagjává választotta a Svéd Tudományos Akadémia. 1769 és 1797 között a Bécsi Egyetem professzora volt a Kémiai és Botanikai Tanszéken, később, 1809-ben rektora lett az intézménynek. Folyamatos szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a kémia, de főként a botanika terén. Ekkor már Európa-szerte ismert és elismert tudós volt, ezért tagjává választotta a bécsi, a szentpétervári, az uppsalai és a stockholmi akadémia, a párizsi és a bázeli orvostársaság. 1774-ben lovaggá ütötték, 1806-ban pedig bárói címet kapott.
Nicholas Joseph Jacquin nevét a Jacquinia (Theophrastaceae) és a Jacquiniella (Orchidaceae) növénynemek őrzik. A botanikában Jacq. rövidítéssel hivatkoznak nevére.
A Bécsi Egyetem botanikus kertje (ma az egyetem része) mintegy 8 hektárnyi területen található. 1754-ben alapította Mária Terézia, Jaquin volt a kert első igazgatója.
Maga a kert a világ 15 leghíresebb botanikus kertjei között szerepel.
Nemzeti gyűjtemények
Dietrich, David: Flora universalis in colorirten Abbildungen (Jena: August Schmid, 1831–1852)
David (Nathan Fridrich) Dietrich német botanikus, Altenkirchen (Közép-Németország) területén született. Miután doktori diplomát szerezett Jéna egyetemén, a Herbárium felügyeletével bízták meg. Élete során számtalan tanulmányt írt a német területen élő növényekről, gombákról, fákról, s több enciklopédiája is megjelent a növényekről. Életéről nagyon keveset tudunk, 1888 októberében hunyt el. A Flora universalis manapság különlegességnek számít a botanika területén, ugyanis a legtöbb fennmaradt példány Németországban, Hollandiában található, valamint ritka a teljes sorozat.
A Dietrich rajzaival illusztrált munkát August Schmid adta ki Jénában 1831 és 1854 között. A 476 füzet mindegyikében 10 metszettábla található, tehát összesen 4760 kézzel színezett illusztráció készült az óriási vállalkozáshoz. Különlegessége, hogy több neves botanikus, Linné, Willdenov, De Candolle, Sprengel, Hooker, Lindley és mások jegyzeteit is közli.
Dietrich élete során 1041 növényfajt fedezett fel, közöttük mintegy 20 orchideafajt. Munkássága a botanika történetében kiemelkedő.
Sajátos gyógynövények – „mérgező” növények Magyarországon
Kolbany Pál: Ungarische Giftpflanzen zur Verhütung tragischer Vorfalle in den Haushaltungen (Pozsony, 1791)
Az orvos-botanikus Kolbány Pál 1758-ban született Ozdinban. Orvosi tanulmányait 1782-től a hallei, 1786-tól a bécsi egyetemen végezte, oklevelét 1787-ben szerezte. Pozsonyban telepedett le mint gyakorló orvos, és ott is maradt haláláig. Úttörőként foglalkozott a himlőoltás bevezetésével, ennek érdekében beutazta egész Magyarországot és Erdélyt.
Elsők között alkalmazott eredményesen vízgyógymódot. Már pozsonyi tanuló korában, Lumnitzer orvos biztatására kezdett természetrajzi kutatásokkal foglalkozni. Mint természetbúvárt különösen a mérgek és mérgező növények érdekelték, ezekről számos értékes munkát is írt. Több külföldi tudományos társaság tagjává választotta.
Az erlangeni orvos-természettani és a hallei természetvizsgáló társulatok levelező tagja volt. Hat nagyobb orvosi munkát írt német nyelven.
Botanikai művében, melyben 417 gyógynövényt ismertetett, különös érték a magyar növénynevek gazdag gyűjteménye, ez könyvének második kiadásában (Pozsony, 1792) már meghaladja az ezret. Célja inkább a növények külső és belső hasznának ismertetése. A kankalin szó ebben a munkájában tűnik föl először mint a „sárga kükörics” másik elnevezése.
Speciális növények a magyar flórában
Fejéregyházi Csapody Vera: Mediterrán elemek a magyar flórában (Rákospalota: Don Bosco, 1932)
Csapody Vera a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa volt, a magyar flóra festőjeként is emlegetik, csodálatosan szép növényakvarelljeire utalva.
Az Európa-szerte elismert növényrajzoló és botanikus a Múzeum Növénytárának a munkatársa volt, aki már gimnazista korában rendszeresen rajzolt növényeket. Tanárként dolgozott, amikor egyik kollégája meghívta Jávorka Sándort, a Magyar Természettudományi Múzeum vezető botanikusát egy kiállítására és innentől munkájuk életük végéig összefonódott. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medencében előforduló növényfajok többségének első tudományos és művészi igényeket egyaránt kielégítő ábrázolása.
Csapody Vera tusrajzai először a Jávorka Sándor által írt, a Kárpát-medence flórájának határozójához készült munkájában (Iconográfia) jelentek meg. Később találkozhatunk velük a népszerűsítő Erdő-mező virágai című kiadványban. Az ő ábrái köszönnek vissza a 2000-ben megjelent, Simon Tibor által írt növényhatározóban (A magyarországi edényes flóra határozója), valamint számos hazai és a környező országokban megjelent műben is.
Akvarelljei szemet gyönyörködtetően szépek, magát mégsem tartotta művésznek. Így fogalmazott: „én mindig csak a természet másolója voltam, a művészeti alkotáshoz nem értettem”.
Többnyire növényrajzolóként ismerik, ám ábrázolásainak titka, hogy a megrajzolni, festeni kívánt növényeket jól ismerte. A természetben tanulmányozta és rajzolta őket, illusztrációi elkészítéséhez maga gyűjtötte az élő növényanyagot. Botanikából doktori fokozatot szerzett, Mediterrán elemek a magyar flórában című disszertációjával.
Kategóriák:
