Dátum/Időpont
2025. 02. 27. csütörtök – 2025. 04. 02. szerda
Nyitvatartási időben
Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.
Az évnek ebben az időszakában a filmet szerető közönség tekintete Hollywood felé fordul. Az Oscar-díjak átadására várva érdemes visszatekinteni a hollywoodi filmgyártásban részt vevő magyarok népes táborára. Kiállításunkban róluk emlékezünk meg az amerikai magyarság történetét összefogó Vasváry-gyűjtemény és a Művészeti részleg anyagainak felhasználásával: filmrendezők, színészek, zenészek és zeneművek, operatőrök, forgatókönyvírók és egyéb stábtagok – a filmtörténet amerikai magyar művészei a kezdetektől napjainkig. Természetesen a szegedi vonatkozásokat sem hagyjuk figyelmen kívül, egyedi kincseket válogatva a Helyismereti gyűjtemény anyagából.
A kiállítás a földszinti kiállítótérben tekinthető meg.
A Vasváry Collection Newsletter cikkei a Szegedről indult hollywoodi sztárokról
-
- Csizmadia Edit: Szegedtől Hollywoodig. Pogány Willy, az „ébren álmodó” művész. Vasváry Collection Newsletter, 2016/2 (56)
- Sándor János: Hollywoodi filmcsillagok a Szegedi Városi Színház színpadán. 1. Kertész Mihály. Vasváry Collection Newsletter, 2022/1. (67)
- Sándor János: Hollywoodi filmcsillagok a Szegedi Városi Színház színpadán. 2. Lugosi Béla. Vasváry Collection Newsletter, 2022/2 (68).
Rózsa Miklós
1907. április 18-án született Budapesten. Édesapja földbirtokos, édesanyja tehetséges zongorista volt. Miklós 5 éves korában kezdett hegedülni, később brácsázni és zongorázni is tanult. 8 évesen már Mozart egyik hegedűversenyét játszotta nyilvánosan.
Zenei nyelvének alakulására hatással volt a magyar népzene világa, maga is gyűjtött népdalokat. Bartók és Kodály művészete példaértékű volt számára.
Rózsa Németországba, Lipcsébe adta be egyetemi jelentkezését, ahol először kémiát hallgatott apai nyomásra, de hamarosan Hermann Grabnernél is megkezdte tanulmányait a konzervatóriumban. Zongorakvintettjének bemutatása után, Karl Straube közbenjárásának segítségével, a Breitkopf & Hartel kiadó kiadta a zeneszerző két művét 1927-ben. 1929-ben cum laude minősítéssel diplomázott le Lipcsében, majd Grabner asszisztenseként ott maradt tanítani. Ebben az évben írta meg Variációk egy magyar parasztdalra és az Észak- magyar parasztdalok és táncok című darabjait. Magyar szerenád című művét Dohnányi Ernő vezényletével mutatták be.
1932-ben végleg elhagyta Magyarországot és Párizsban telepedett le. Klasszikus művei közül a Téma, variációk és finálé című darabja lett a legsikeresebb.
Ugyanebben az időben ismerkedett meg Arthur Honeggerrel, aki először beszélt neki a filmzene intézményéről, amely a kreatív kihívás mellett jól fizető pénzkereseti lehetőség is. 1935-ben Rózsa Londonba ment, ahol sikerült egy megbízást szereznie, a Markova-Dolin Társulat számára írta meg Hungária című balettjét, amelyben magyar dallamokat használt fel. 1937-ben megismerkedett a Korda testvérekkel, akik Anglia egyik legaktívabb filmesei voltak. A velük való közreműködés hozta meg Rózsa számára a sikert, A páncél nélküli lovag (1937), a Négy toll (1939) és A bagdadi tolvaj (1940) megalapozta a zeneszerző hírnevét. A bagdadi tolvajban eredetileg sokkal több zenés betét szerepelt volna, a rendező, Ludwig Berger, operettszerűen képzelte el a filmet, zeneszerzőnek pedig Oscar Straust akarta felkérni. Ezzel szemben Korda Rózsát szerette volna zeneszerzőnek. Úgy győzték meg a rendezőt, hogy Rózsát és a zongoráját a Berger irodája melletti szobába költöztették. Két nap gyakorlás után a rendező érdeklődni kezdett az áthallatszó zene felől, végül ő maga küldte el Straust, és választotta inkább Rózsa Miklóst. Érdekesség, hogy több betétdal szövegét Sir Robert Vansittart brit diplomata írta.
A bagdadi tolvajt végül Amerikában kellett befejezni a háborús események miatt, ezek után Rózsa Miklós ott is maradt Amerikában.
Az első időszakban kizárólag Kordának dolgozott, ezek közül a legjelentősebb és egyben az utolsó nagyszabású produkció, az indiai gyereksztár, Sabu főszereplésével készült, A dzsungel könyve (1942) című film. A legjelentősebb dal a film zenéjéből a Dzsungel altató. A filmzene emlékezetes része az egzotikus állatok zenei kísérete, amelyben Rózsa az élőlények mozgását utánzó dallamokat ír. Ebből a zenéből készült a világ első filmzenealbuma is Sabu narrációjával.
1943-ban érkezett egy ajánlat a Paramount Picturestől Rózsa számára. Az Öt lépés Kairó felé (1943) volt az első felkérése, ami külsős stúdiótól érkezett. Az elkövetkezendő években a Paramountnak dolgozott, majd az Universal is felkérte több filmre.
Az 1944-es Gyilkos vagyok című filmhez írt zenéje után hasonló patopszichológiai filmekre kapott felkérést. A film aláfestését Oscar-díjra jelölték. 1945-ben Alfred Hitchcock Elbűvölve című filmjéhez szerződtették. Rózsa Miklós ebben a produkcióban gyakorlatilag egyedül maradt, Hitchcockkal összesen kétszer találkozott a film készítése alatt. A producer viszont annál inkább bele akart szólni a zenei dolgokba. Rózsa már korábban is szeretett volna elektronikus hangszereket használni zenéihez. Ezek akkoriban forradalmian újak voltak. Köztük az első elektronikus hangszer, a teremin volt az, ami a film alaphangulatát meghatározta. A szokatlan, újító kísérlet Oscar-díjat hozott számára. 1945-ben egyébként saját maga ellen indult az Oscar-díjon, mert a Férfiszenvedély zenéjéért is jelölték. Második Oscarját is hasonló típusú film zenei aláfestéséért kapta, ez a George Cukor által rendezett Kettős élet volt. Itt nem a tereminnel keltett hatásra alapozta zenéjét, hanem a zene hangulati egységének megbontásával ábrázolta a főhős skizofréniáját.
A Kettős élet nagy hatással volt Rózsa életfilozófiájára, önéletrajzának is ezt a címet adta. Nála ez a kettősség a filmzene és a klasszikus zene közti egyensúlyozást jelképezte.
1948-ban az Ernest Hemingway által írt novellán alapuló Gyilkosok című film zenéjének megírása után a film noirok legkeresettebb szerzője lesz. Itt Rózsa kifejezetten modern, disszonáns zenét ír, utolsó ilyen típusú zenéjét 1950-ben írta az Aszfaltdzsungel című filmhez.
Egy évtizednyi szabadúszás után Rózsa Miklós 1948-ban hosszú távú szerződést köt az MGM-mel. Zenei értelemben a stúdió le volt maradva versenytársaihoz képest, akkor már ódívatúnak számítottak a zenei vezető elképzelései. Rózsa szerződtetésével ezen akartak változtatni. 1949-ben a Madame Bovaryhoz, 1951-ben a Quo vadishoz ír zenét. A komoly utómunkálatok miatt Rózsa közel egy-egy évet dolgozott ezen a két filmen. A Madame Bovary-keringő lett a zeneszerző első igazi nagy slágere a stúdiónál, ami néhány más filmhez írott zenéjében is felbukkant később. 1949-ben az MGM a nagy stúdiók közül először adott ki olyan filmzenealbumot, amin a film számára készült eredeti felvételek hallhatóak. (A dzsungel könyve nem az eredeti felvételeket tartalmazta.)
A Quo vadis volt Rózsa első ókori kosztümös filmje. Ez alapozta meg későbbi zenetörténeti kutatómunkáit. A történelmi filmjeihez olyan zenei aláfestést írt, amely támogatja a drámát, de jelentősen merít a bemutatott korszak fennmaradt zenei emlékeiből. A filmben végül Rózsa zenéjét méltatták talán a legjobban.
1952-ben új vezetőt kapott az MGM, aminek következtében a profiljuk is megváltozott. Az epikus méretű produkciók helyett olyan kosztümös filmeket készítettek, ami az újkori Európában játszódik és kisebb költségvetéssel is elkészíthető.
A Rózsa-életmű csúcspontjának az 1959-es Ben-Hur zenéjét tekinthetjük. A legismertebb dallam a zenéből a Lovaskocsik parádéja, de a zeneszerző külön témát írt minden fontosabb szereplőnek, illetve emlékezetes az evezős jelenetet kísérő muzsika is. A film sikere újból felélesztette a történelmi eposzok műfaját, Rózsa Miklós pedig harmadik Oscar-díját kapta meg a film zenéjéért. (Maga a film pedig 11 Oscart nyert, ezt azóta két film tudta megismételni: a Titanic és a Gyűrűk Ura – A Király visszatér).
A Ben-Hur után a Jézus életét bemutató Királyok királya (1961) következett, majd az El Cid (1961). Rózsa 1962-ben írta utolsó történelmi zenéjét, de a Szodoma és Gomora megírása előtt az MGM felbontotta a szerződését, így állandó alkalmazás nélkül maradt. Először örült, hogy újból szabadon szerződhetett egy stúdión kívüli filmhez, de sajnos a film nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Inkább felkavaró botrányfilm lett belőle, és nem tudta hozni az elvárt színvonalat.
1962 és 1981 között csupán 12 filmzenét írt. Akad köztük sci-fi, John Wayne-mozi, politikai krimi, thriller, kémfilm, film noir-paródia. 1967-ben a Capital Records számára dolgozta fel legismertebb filmzenéit, majd a Polydorral szerződött három válogatásalbum felvételére. 1978-ban a Decca részére Quo vadis albumot készített.
1974 nyarán Magyarországon is vezényelte filmzenéit és klasszikus műveit. 75 éves korában egészségi állapota rohamosan romlani kezdett. 1982 nyarán felvette az Utolsó ölelés filmzenealbumát és A bagdadi tolvajból írt szvit új változatát. Ez év szeptemberében agyvérzést kapott, melynek következtében bal oldala lebénult, de a jobb keze ép maradt. 1988-ig még öt szonátát és egy nyitányt komponált.
1995. július 27-én hunyt el, a Hollywood Hills-i Forest Lawn temetőben helyezték örök nyugalomra.
Max Steiner
Max Steiner magyar származású zeneszerző a mai Ausztria területén született 1888-ban. Keresztapja Richard Strauss volt, a család személyes kapcsolatban állt az operettszerző Lehár Ferenccel, és többek között maga Gustav Mahler is tanította a fiatal komponistát.
1907 és 1914 között Európában és Nagy-Britanniában turnézott, majd Londonba költözött. Amikor kitört az I. világháború, Amerikába menekült 32 dollárral a zsebében. A kezdeti nehézségek után a Broadway-en kötött ki és 15 évig dolgozott itt zenei igazgatóként és karmesterként.
1915-től kezdve a Fox Stúdióval, majd az RKO-val állt szerződésben, míg végül 1937-ben hosszú távra szerződött a Warnerrel. A King Kong és az Elfújta a szél mellett közel 300 film zenéjét szerezte. 24 alkalommal jelölték Oscar-díjra, ebből hármat meg is nyert. Elsőként 1935-ben A besúgóért, majd 1943-ban az Utazás a múltból, 1945-ben pedig a Mióta távol vagy című filmekért nyerte el az aranyszobrocskát. A két győztes filmzene között készült Casablanca valamiért kimaradt a díjazásból, pedig talán ez emelkedett leginkább kultikus státuszba.
Steiner zenéjére jellemzőek a zenei utalások, a Casablancában az ellenállókat a La Marseillaise, míg a nácikat a Die Wacht am Rhein feldolgozásai jelképezik. A film legismertebb motívuma viszont nem Steiner szerzeménye. Az As Time Goes By című betétdalt Herman Hüpfeld írta egy Broadway-revühöz. Bár Steiner szeretett volna saját slágert írni Rick és Ilsa románcához, de a forgatás után Ingrid Bergman azonnal levágatta a haját, így ezeket a részeket nem lehetett újra felvenni, úgyhogy jobb híján a zeneszerző beleépítette saját zenéjébe szerelmi témaként Hüpfeld szerzeményét.
Max Steiner rendkívül nagy hatással volt a hollywoodi filmzene fejlődésére, Alfred Newman, Rózsa Miklós és a jelenleg is alkotó John Williams is alkalmazta kompozíciós technikáit.
Antalffy-Zsiross Dezső
Antalffy-Zsiross Dezső (Nagybecskerek, 1885. július 24. – Denville, New Jersey, 1945. április 29.) magyar orgonaművészként kora legjelentősebb előadói közé tartozott, zeneszerzőként is jelentős. A budapesti Zeneakadémia orgonatanára, a Rochesteri Egyetem zenei fakultásának, az Eastman School of Musicnak professzora, a Radio City Music Hall, a New York-i Filharmonikusok orgonistája volt. Zenekari, kamara-, kórus-, zongora- és orgonaműveket alkotott, amelyek a Schirmer, Ricordi, Leduc, Salabert, Steingräber, Breitkopf, Universal kiadóknál jelentek meg.
Antalffy élete 1921-től gyökeres fordulatot vett. Mindent elért, amit Magyarországon orgonista akkoriban elérhetett, életének második fele így a nagyvilág fokozatos meghódításával telt. 1921. január 4-én érkezett meg New Yorkba, s 21-én már debütált zongorakísérőként, az akkor 20 éves magyar hegedűfenomén Kerékjártó Ducival. A következő hónapokban bejárták „fél Amerikát”, ahogy maga Antalffy írta egy levelében. Áprilisban már jelentkezett is az egyik legnagyobb kiadó (Schirmer), hogy megjelenteti hat művét.
Nyáron a híres impresszárió, Samuel „Roxy” Rothafel meghívására a két éve megnyílt Capitol Theater orgonistája lett, s itt adta a következő év áprilisában azt a koncertjét, melynek hatására az újságok az „orgona Dohnányija”-ként emlegették. A 4000 ülőhelyes Capitol Theater az első mozgóképszínházak, vagy inkább mozi-paloták egyike volt, itt mutatták be rendszeresen a Metro-Goldwyn-Mayer produkciókat.
1922 szeptemberében a New York állambeli Rochesteri Egyetem zenei fakultásának, az előző évben alapított Eastman School of Musicnak lett az orgonatanára, s az intézményhez tartozó több mint 3000 személyes Eastman Theater orgonistája. Az iskola 1905-ben alapított zenei könyvtára, az akkor is és ma is Észak-Amerika legnagyobb akadémiai kutató könyvtáraként jegyzett Eastman Music Library egy olyan világot nyitott ki a minden új iránt fogékony muzsikus számára, amely az itthoni körülmények között elképzelhetetlen lett volna.
1927-ben Samuel Roxy Rothafel impresszárió felkérésére Antalffy csatlakozott az új New York-i Roxy Theatre orgonistáihoz, abban az időben a Roxy volt az ország egyik legrangosabb filmpalotája. Az 1929-33-as nagy gazdasági világválság is feltehetően közrejátszott abban, hogy Antalffy a következő tavasszal elhagyta Amerikát, s európai hangversenykörútra indult. Ekkor járt Párizsban, ahol a filmipar is felfigyelt tehetségére: ő írta a Le Miracle des Loups (A farkasok csodája) című film kísérőzenéjét, amelyet az akkoriban az egész európai filmgyártást másodmagával uraló Gaumont filmstúdió rendelt meg tőle.
1930-ban hazalátogatott Magyarországra, koncerteket adott Budapesten és vidéken egyaránt, elsők között szólaltatta meg az éppen elkészült szegedi Fogadalmi templomban azt az új Angster-orgonát, amely öt manuálos, 136 regiszteres terjedelmével a korabeli Európa második legnagyobb hangszere volt.
1931-ben visszatért Amerikába, és bár tervezte, hogy hazajön Magyarországra, erre végül nem került sor. 1945-ben halt meg a New York melletti Denville-ben.
Szigeti József, született Faktor József (Budapest, 1892. szeptember 5. – Luzern, 1973. február 20.), világhírű hegedűművész. Nevét 1902-ben, testvérével egy időben változtatta Szigetire. Zenész családban született, gyermekkorát egy erdélyi kisvárosban töltötte. Hamar kiderült, hogy tehetsége van a hegedűhöz, így édesapjával Budapestre költöztek, ahol Hubay Jenő tanítványa lett a Zeneakadémián. 13 éves korában kezdett hangversenyezni, 1905-ben Berlinben és Drezdában, 1906-ban Londonban nagy sikert aratott szereplésével. Genfben, Párizsban, Londonban és az Egyesült Államokban is élt. Egyike volt az első nemzetközi hírű művészeknek, akik az 1920-as években a Szovjetunióban koncerteztek. Klasszikus és főleg modern művek (Bartók; Ravel; Stravinsky; Prokofjev) egyik legismertebb interpretátora volt. 1960-ban abbahagyta a hangversenyezést. 1973-as haláláig tanítással és írással foglalta el magát.
Szigeti 1925-ben találkozott Leopold Stokowskival Zürichben a Baur au Lac szállodában, Amerikába utazása előtt. Eljátszotta neki Bach Chaconne-ját. Az előadás után Stokowski ezt mondta Szigetinek: „Jövő szerdán utazom s amint megérkezem, beszélek a menedzseremmel magáról. Mintegy tíz-tizenkét nap múlva várhatja sürgönyét.” Két héttel később Philadelphiából megérkezett Stokowski menedzserétől a távirat, melyben meghívták a Philadelphia Zenekarhoz. Itt történt meg amerikai debütálása. Szigeti Amerikába érkezése után nagyon sok új tapasztalatot szerzett, hiszen még sohasem játszott amerikai zenekarokkal. Számára szokatlan módon a menedzserek és ügynökök meghatározták, hogy milyen programmal álljon a közönség elé.
1940-ben költözött feleségével az Egyesült Államokba, Kaliforniába. Egészen 1960-ig a Szigeti házaspár itt élt, majd visszaköltöztek Genfbe. Felesége, Wanda Ostrowska 1969-ben halt meg, Szigeti négy évvel később követte őt.
Csillaga megtalálható a Hollywoodi Walk of Fame-en.
A 20th Century Fox
Wilhelm Fuchs és családja Németországból költözött Tokaj-Hegyaljára. Fuchs Vilmos (1879-1952) Tolcsván született, apjának szatócsboltja volt a 19. század végén. Az apa 1879-ben Amerikába utazott, és kint is ragadt. Anyja eladta a házat és a boltot, és utána utazott. Fox 1952-ben bekövetkezett haláláig soha többet nem járt Magyarországon. 1925-ben egy operatőrét Tolcsvára küldte, hogy megmutathassa a családnak, honnan jött.
(Ricse községben Adolph Zukor kutat építtetett a szülőföld iránti tisztelet jegyében, William Fox esetében nincs erről szó, ő nem kötődött annyira a szülőföldjéhez).
William Fox története jellegzetesen hollywoodi sztori: William gyerekként újságkihordó volt, majd cukorkát árult. Tizenegy évesen ott kellett hagynia az iskolát, hogy egy ruhagyárban vállaljon munkát. Tíz évvel később egy barátjával saját ruhajavító műhelyt alapított, amivel előnyös anyagi helyzetbe került. Komoly vagyonra tett szert, amelyből meg tudott vásárolni 1903-ban egy brooklyni moziárkádot. Már 1904-ben megalapította a Greater New York Film Rental Company nevű céget, amely a város fő filmkölcsönzőinek egyike lehetett. 1914-ben rájött arra (Zukor után egy kicsivel), hogy a filmiparban a pénzt a forgalmazás és a moziüzemeltetés csak akkor hozza, ha van mit bemutatni. Nekiveselkedett ő is a filmgyártásnak.
A Fox Film Corporation, a mai 20th Century Fox elődje 1915. február 1-én kezdte el a filmgyártást New Yorkban, Staten Islanden. Zukorhoz képest későn jött rá a sztárok és az egész estés játékfilm szerepére, valamint hogy mennyivel alkalmasabb a nyugati part a filmgyártásra. Fox 1917-ben bérelt először stúdiót Los Angelesben. Zukornak ekkor már olyan sztárok dolgoztak, mint Douglas Fairbanks.
Fox nemcsak konkurenciának, hanem ellenségnek tekintette a Paramountot és a MGM stúdiót. Talált ő is egy színésznőt (Theda Bara), aki a Kleopátra c. film főszerepét játszotta 1917-ben, és a film egymillió dollár nyereséget hozott. Akkoriban ez majdnem példa nélküli kasszasiker volt. A Fox (megint a Paramount mintájára) forgalmazó stúdiókat állított fel világszerte, mozihálózatot épített ki, melynél csak a Paramounté volt kiterjedtebb. A visszahúzódó és megfontolt Zukorral szemben Fox öntörvényű személyiség, akarnok volt. Egyszemélyes intézmény, aki mindig maga hozta a döntéseit, és számos hibát vétett, de rendkívüli produkciókra is képes volt. 1919-ben Fox még New Yorkban építette fel a saját stúdióját, mely irodaként is szolgált. A látogatónak két ellenőrzőponton (biztonsági embereken) kellett átjutnia, hogy eljusson Fox titkárnőinek irodájába. Mikor 1924-ben Hollywoodban építtetett saját stúdiót, már egy vagyont kellett fizetnie a felemelkedett árak miatt. A stúdió a Warner testvérek vállalkozásával együtt a filmipar középhatalmainak egyike lett, csak a Paramount és a MGM múlta fölül.
1925-ben elkezdődött pályafutásának egy olyan szakasza, melyben filmtörténeti jelentőségű újítások kapcsolódnak a nevéhez. Ha Zukor a mai értelemben vett játékfilm atyjának tekinthető, akkor Fox viszont a hangosfilm bevezetésének volt az úttörője. Ekkor a némafilm a virágkorát éli Európában (a különböző művészfilmes, avantgárd irányzatokkal) és Amerikában is, ahol nem a film művészi jellegén, hanem a profit növelésén volt a hangsúly. Már régóta kísérleteztek hangosfilmmel, különböző hangrögzítési módszerek is megjelentek, de ezek részben tökéletlenségük, részben beruházásigényük miatt nem terjedtek el. Ekkor Fox 6 millió dollár értékű részvényt dobott piacra, majd radikálisan kibővítette cégének filmhíradó részlegét. Megvásárolt egy hangosító rendszert, és 1926 tavaszától valamennyi mozija elkezdte játszani saját készítésű hangos rövidfilmjét (Movietone tanulmányok). Ez volt az első hangosfilm-vetítés, A dzsesszénekes c. filmet csak majdnem két évvel később mutatták be, amely az első hangos játékfilm lett. 1927 áprilisában mutatta be Fox az első hangos filmhíradóit a Roxy moziban a Times Square-en. Megszerezte és bemutatta a Párizsból induló Charles Lindbergh felszállásáról és hazaérkezéséről készült hangos híradó filmet is, amely hatalmas publicitást kapott az egész világon, és napok alatt globális piacot teremtett a cég filmhíradói számára. Amerikában minden mozi kénytelen volt beszerezni a hangosfilm vetítéséhez szükséges eszközöket, és Európának is igazodni kellett. Néhány éven belül világszerte harmincnégyezer mozi alkalmazta a technikát. A stúdió operatőrei szétrajzottak a világban, mindenütt jelen voltak, ahol történt valami; 1929-re a Fox hatvan operatőre járta a világot, a stúdió heti négy alkalommal adott ki új filmhíreket.
Ezután viszont Fox végzetes hibát követett el. Hogy megszerezze a MGM stúdióját, elzálogosította mindenét és hiteleket vett fel, de elszegődött mellőle a szerencse. Először autóbalesetet szenvedett, majd a tőzsdekrach miatt drasztikusan visszaesett a részvények értéke. 1930-ban Foxot eltávolították a társaság elnöki székéből. Gyakran próbált pénzzel elintézni dolgokat. Amikor az ellene csődeljárást folytató bírót is megpróbálta lefizetni, vesztegetés miatt fél évet börtönben ült.
Filmtörténeti jelentősége nemcsak a hangosfilm bevezetésénél és elterjesztésénél jelentkezik. Az első Oscar-díj átadáson a legjelentősebb díjat („a legeredetibb és legművészibb film”) a Fox Stúdió filmje, a Virradat kapta (Friedrich Murnau, 1927) melyet azóta minden idők legjobb filmjei közt tartanak számon. A film producerének Foxot jelölik, aki – ellentétben Zukorral – átlátta az alkotó folyamatokat, és részt vett a filmek gyártásában. Producerként ő vehette át az első magyar Oscar-díjat 1929-ben.
Fox magánvagyona megmaradt, mellyel még egy Upton Sinclair nagyságrendű írót is rá tudott venni, hogy írja meg az életrajzát. (Állítólag az író távollétében annak felesége vállalta el a feladatot, az író tudta nélkül). Egyetlen hiteles életrajza az Upton Sinclairrel folytatott 36 napos beszélgetés folytán született. Fox New Yorkban halt meg 1952-ben.
William Fox megtestesített mindent, amit egy hollywoodi filmmogulról el lehet képzelni. Igazi magánzó, egyszemélyes intézmény. A 20th Century Fox alapítója. A filmtörténet egyik első Oscar-díját vehette át producerként 1929-ben (ugyanezen a gálán a Paramount filmje, a Szárnyak lett a legjobb film). A hangosfilm bevezetésével csúcsra vitte a stúdióját, hogy mindjárt majdnem csődbe is vigye. Neve, a Fox lett a világ egyik legismertebb médiabrandje.
A Paramount Pictures
Zukor (Cukor) Adolfot és Fuchs Vilmost az amerikai filmgyártás megteremtői között tartják számon.
A Paramount Stúdiónak, mely ma az egyik legnagyobb filmvállalat, az alapítója, Adolph Zukor (1873-1976) Ricsén született. Nyolc évesen árva lett, tizenöt évesen Amerikába ment szerencsét próbálni az árvasági segélyből. Tíz osztályt végzett, nem tudott angolul. Két év alatt esti iskolában megtanulta a nyelvet, 1891-ben állást kapott egy szőrmeüzletben (otthon is hasonló helyen dolgozott). Két év múlva Chicagóban saját üzletet nyitott, gyorsan vagyonra tett szert. Sokak szerint másoknál sokkal hamarabb felismerte, hogy a mozgókép a tömegszórakoztatás és a művészet olyan médiumává válhat, amilyennek napjainkban ismerjük. Már gazdag kereskedő volt, amikor egy távoli rokona rávette, hogy fektesse be a pénzét kinematoszkópokba és ezek forgalmazásába (Edison filmvetítő gépei). Befektetett a New Yorkban nyílt moziárkádba, majd megnyitotta a sajátját is, a Broadway és a 14. utca sarkán. Hamarosan más városokban is terjeszkedett. A későbbi stúdiórendszert három pillérre építette: tömeggyártás, sztárok, nemzetközi elosztórendszer.
A hollywoodi stúdiórendszer akkor jött létre, amikor Zukor 1915-ben a filmgyártó vállalkozását egyesítette a Paramount forgalmazó céggel, és megkezdte az amerikai mozihálózatok felvásárlását. Ekkor még New Yorkból irányított, és az első film, amit forgalmazott, egy francia film volt a Pathé vállalattól. A filmet 1910-ben vásárolta meg negyvenezer dollárért. Hatalmas haszonra tett szert a forgalmazásból. A második filmért Németországba utazott. Az Erzsébet királyné c. film főszereplője Sarah Bernhardt volt. A film még el sem készült, mikor megvette a jogokat. Ennek a filmnek a bemutatására szervezte meg a Famous Pictures nevű vállalatát, mely később egyesült a Paramounttal. Sarah Bernhardt mellett más sztárokat is ő vezetett be Hollywoodba.
Az első világháború alatti veszteség után 1921-re az amerikai mozik negyede már kizárólag Paramount filmet vetített, amire szerződés kötelezte őket. A cég ekkor a világ legnagyobb filmgyártó cége volt, és a legtöbb mozi tulajdonosa. Egy sor magyar emigráns is dolgozott neki, elsősorban rendezők és forgatókönyvírók, mint pl. Bíró Lajos. A 20-as években 140 alvállalkozóval dolgozott, mígnem a trösztellenes törvény 1948-ban kötelezte, hogy eladja a mozihálózatot a monopolhelyzet megakadályozása miatt (a törvény a filmgyártás és a moziüzemeltetés szétválasztására kötelezett). A vállalat 1932 és 1935 között a csőd szélére került, mikor Zukort leváltották, de tanácsadóként a cégnél maradt. A Paramount a 40-es évekre újra régi dicsőségében tündökölt. Zukor 103 évesen halt meg.
Zukor mutatta meg, hogy miként lehet a mozgóképet népszerűvé és jövedelmezővé tenni. Ő építette ki a hollywoodi stúdiórendszert, és a sztárrendszer elindítását is az ő nevéhez szokás kötni.
Lugosi Béla (Blaskó Béla Ferenc Dezső 1882-1956) Lugos. Egyik története szerint 16 évesen állt először színpadon. Vasgyári üzemben dolgozott, mielőtt 1901-ben sikeresen felvételizett az Országos Színészegyesületbe. Sok helyen fellépett, mielőtt 1908-ban Debrecenben sikeres színész lett, főként romantikus szerepeket adtak neki. 1909-ben szerződtették Szegedre. Az 1910-11-es évadban mutatkozott be a Rómeó és Júliában, mint a társulat szerelmes színésze. Az előadás gyenge volt, de Lugosi játékát dicsérték. A közönség szerette, a kritika kitűnőnek írta le. Az Anna Kareninában Vronszkijt játszotta “sok drámai érzéssel”. Bródy Sándor A medikus c. darabjában a címszereplőnek “adott rokonszenves színt” a játékával. Utoljára Arthur Snitzler Anatol c. színművében láthatta a szegedi közönség színpadon.
A magyar filmgyártás virágzott abban az időben, 1912-re már több száz mozi működött az országban. Lugosi 1917-től vállalt filmszerepeket is, eleinte az Olt Arisztid nevet használva. A Magyarországon készült némafilmjei (9 vagy tíz film és egy rövidfilm) mind elvesztek, csak egy rövid jelenet maradt fenn, néhány képkocka. Két utolsó, korukban sikeres filmjében már Lugosi Béla néven szerepelt, mindkettőt Kertész Mihály rendezte. Később Hollywoodban is tartották egymással a kapcsolatot. Lugosi első filmjei szinte kizárólag vígjátékok. 1919-ben aktív szerepet vállalt a Színész-szakszervezetben, ami miatt menekülni kényszerült. Felesége Bécsből visszafordult, Lugosi tovább ment Németországba, ahol bekapcsolódott a kulturális életbe. Szívesen fogadták, mert jól beszélt németül, több filmet is forgatott ott. Ezekből a filmekből is alig maradt fenn valami. Berlinben alig egy év alatt minimum 13 filmben tűnt fel, többször főszerepben. Játszott francia arisztokratát, hipnotizőrt, sejket, bandavezért, két filmben Csingacsgukot indiánjelmezben.
1920 nyarán F. W. Murnau egyik filmjében szerepelt, mely a Jekyll és Hyde történetet dolgozta föl. Csak fényképek maradtak fenn a forgatásról, sajnos a forgatókönyv is elveszett. Németországban rengeteg munkája volt, és valószínűleg a legnagyobb filmszínészek sorába léphetett volna, de ő 1920 decemberében, miután válása visszavonhatatlanná vált, az Egyesült Államokba, New York-ba távozott. Ott az ottani magyarok segítségét kereste, és politikai menedéket kért. 10 évvel később kapott állampolgárságot.
Csatlakozott a New York-i magyar színházhoz. Már a következő év februárjában játszott, többször rendezett is. 1922-ben debütált a Broadway színpadán, mindjárt főszerepet kapott: romantikus és szemrevaló spanyol szeretőként jellemezték. Akkor még nem tudott angolul, de szerencsére a rendező beszélt németül. Fonetikusan megtanulta a szöveget, három hónap múlva már színésztársainál jobban tudta a szerepét, és a kritikusok is nagyra értékelték az alakítását. Egész életében aktív maradt a színpadon, filmes karrierjével párhuzamosan. 1921 és 1954 között több, mint húsz darabban vett részt, melyek számos előadást értek meg.
Az első filmszerepet 1923-ban kapta, az első hét amerikai filmje még némafilm. Amerikai filmjeinek többségét sikerült megőrizni: 33 év alatt csaknem 80 filmről van szó, ezek közül tizenkettő nincs meg. Általában komikus, romantikus szerepeket kapott.
Drakula történetét többször is színpadra állították Nagy-Britanniában, mely alakítások folytán olyanná vált, mint ahogy az 1931-es filmben megjelenik. Egy 1924-es színpadra állítást vett át a Broadway, a főszerepben az akkor már angolul is beszélő Lugosival. A film inkább támaszkodott erre az előadásra, mint Bram Stoker regényére. A darabot 1927-ben kezdték játszani, néhány hónap alatt 261-szer adták elő, majd turnéztatták is a darabot, főleg a film sikere után. A Drakula a tizenkettedik darabja volt Amerikában, ezzel lett ismert és elismert színpadi színész.
Lugosi színpadi tapasztalataival gond nélkül vette a hangosfilmre való átállást, bár akcentusa végig megmaradt. A Drakula előtt már sorozatban forgatta a filmeket. Az első film, melyben hosszabb szerepet kapott, szintén a Drakulát is jegyző Tod Browning rendezése 1929-ben (Thirteenth Chair). A Drakulát 1931-ben mutatták be, és elsöprő siker volt. A következő évben született meg a horrorfilmek másik nagy alakja, Frankenstein szörnye, mely szerepre először Lugosit kérték fel, aki nem vállalta. Élete egyik legnagyobb hibájának könyvelte el ezt a döntését: a szerepet az angol Boris Karloff kapta meg, és a film még nagyobb siker lett, mint a Drakula. Ők ketten riválisok és partnerek is lettek; több filmben is játszottak együtt. Egyik közös filmjük a Frankenstein fia 1938-ban, ami hatalmas siker lett, és ezután a Universal Stúdió tíz évig sorban gyártotta a horrorokat. Utoljára 1943-ban játszott főszerepet a Dracula folytatásának szánt filmben: The Return of the Vampire (A vámpír visszatér). Egyre nehezebben játszott egészségügyi állapota (gyógyszer- és alkoholfüggősége) miatt. 1948-ban játszott másodszor Draculaként egy paródiában (Bud Abbott és Lou Costello találkozik Frankensteinnel). Edward D. Wood legendásan rossz rendezővel 1953-ban forgatta az első filmjét. Ed Wood rajongott Lugosiért, szoros barátság alakult ki közöttük.
Lugosi aggodalmát fejezte ki, hogy a Dracula színpadi sikere után beskatulyázzák, és a film után még inkább így érezte. Valóban nem használták ki sokszínű tehetségét, a stúdiók inkább típusokat kerestek. Több szörny- és őrült tudós-szerepet kapott ezután, bár játszott más karaktereket is, de ezek a filmek nem lettek sikeresek. sok interjú is készült vele, sokan írtak neki, rajongótábora volt. Egy újságíró megkérdezte tőle:
“-Hisz a vámpírokban?” Mire Lugosi: “-Igen, hármat is elvettem.”
Negyedik házassága sikeres volt: húsz évig élt együtt nála 29 évvel fiatalabb feleségével. Kertes házat vett négy kutyával, a Drakula nevű dobermann volt a kedvence.
Évi négy-öt filmet forgatott, ezek között főszerep és epizódszerep is volt, és közben folytatta színpadi pályafutását is. Kollégái szerették, mindenkivel készséges volt és segítőkész. Fia szerint minden nap gyakorolt, a forgatásokon általában mindent feljátszott elsőre. Tudta, hogy mennyit jelent a reklám, ezért életéről mindig túlzásokban beszélt, csúsztatott, hogy rejtélyesebbnek tűnjön (pl. sokszor utalt nemesi származására), nagyvonalúan bánt az évszámokkal és a tényekkel. Szeretett mitikus hangvételben, rejtélyes személyként beszélni saját magáról, mintha tényleg köze lenne természetfeletti lényekhez. (Amiben sok rajongója hitt is, sokan meg voltak győződve arról, hogy a szerepet azért vállalta, mert valóban vámpír és írtak neki asztrológusok és spiritiszták is). Kultusza máig tart, klubokat és éttermeket neveztek el róla szerte a világon.
Kategóriák:
