2024. december 21., szombat

Katalógus

Hosszabbítás

eKönyvtár

Weboldalaink

Rácz Zsuzsa Kovácsné kivan című könyvének bemutatója

0
Rácz Zsuzsa Kovácsné kivan című könyvének bemutatója

Dátum/Időpont
2023. 11. 13. hétfő
16:30–18:00

Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.



Rácz Zsuzsa 1972-ben született Miskolcon. Író, újságíró. Első regénye, Állítsátok meg Terézanyut! címmel 2002-ben lett bestseller, játékfilm készült belőle: a terézanyuság fogalommá vált. 2010-ben hozta létre a Terézanyu Klubot és pályázatot, hogy minden nő elmondhassa a maga történetét, és az Aranyanyu díjat, hogy megbecsülést kapjanak a nők, és mindenekfelett, támogató közösséget. Budapesten él férjével és két lányával.

A rendezvény helyszíne az 1. emeleti közösségi tér.

 

 

 

 

„Ha őszinte akarok lenni magammal. De kurvára nem akarok! sikítja bennem egy aranyos kis hangocska. Rutinból lenyomom, ahogy a vekkert szokás. Mintha kissé megváltozott volna az édességhez való viszonyom. Vad sóvárgást, sőt néha egyenesen olyan elemi vágyat érzek egy szem csokis keksz, egy csokiparány iránt, mint régen. Atyaég, még kimondani is rettenetes. Mint régen a szex iránt! Persze ez csak azért alakult így, mert nem vagyok szokva a csecsemőgondozással járó kőkemény fizikai munkához. Éjjel kettő vagy hajnal négy körül úgy érzem magam, mint aki egész nap krampácsolt, autópályát aszfaltozott. Élve képes lennék felfalni egy vadkant. De előtte mégis széttépném a két kezemmel. Elképzelem, hogy amint le tudom tenni Borit, utolsó erőmmel elvonszolom magam a konyhaszekrényig. Feltépem az ajtaját, kirántom belőle a kekszet, a fogammal tépem le róla a nejlont. Ahogy huszonévesen a pasiját vetkőzteti az ember, hogy csak úgy pattannak a gombok, és a vágy vad szárnyán röppennek szerteszét a szobában. Kéki Kata, a szabad lelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor. Mi van?! Miközben mindenki elvárja, hogy legyen szuperanyu, Kovácsné gyakran zombianyu. Úrrá lesz a családdá válás káoszán és az örökölt mintákon? Sőt: képes megváltoztatni őket?” (Forrás: alexandra.hu)


Kategóriák:

Címkék: