Dátum/Időpont
2024. 12. 02. hétfő
10:00–14:00
TÓTH BÉLA EMLÉKNAP az író, könyvtárigazgató születésének 100. évfordulója tiszteletére a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában (Somogyi u. 7.).
Tóth Béla Dombiratoson született, 1924. december 21-én. Apja mesterségét, az asztalosságot tanulta ki, és szakmájában dolgozott 1946-ig. Harmadéves magyar–orosz szakos egyetemi hallgató volt Szegeden, amikor megjelent első novellája, A sintér, a Tiszatájban. 1953-ban szerzett diplomát. Egy ideig a Szabad Nép munkatársa, 1953-tól az Orosz Filológiai Intézet tanársegéde, utána kollégiumi igazgató volt. 1957 után sűrűbben jelentkezett írásaival. 1958-tól a Somogyi-könyvtár tudományos munkatársa, 1973-tól igazgatója volt. 1976-ban választották meg először a dél-magyarországi írócsoport titkárává, majd 1982-ben ismét. A Somogyi-könyvtár új palotájának építését folyamatosan gondozta, s az új épület 1984-es átadása után, 1989-ben vonult nyugdíjba. 1998-tól a Szegedi Írók Társaságának első elnöke volt. 2013. január 25-én hunyt el Szegeden.
A december 2-án, hétfőn 10 órától kezdődő emlékkonferencián igazgatónk, Sikaláné Sánta Ildikó is előadást tart „Tóth Béla könyvtárigazgatói főműve: a Somogyi-könyvtár reprezentatív palotája” címmel.
Tóth Béla emléktáblájának fölavatása (Bokor u. 1.) ugyanezen a napon 13 órától lesz megtekinthető.
Kategóriák: