Juhász Gyula utolsó verseskötete
Babits Mihály írta „előszó helyett” költőbarátjának: „Valamikor, a Holnap lapjain együtt indultunk a Holnap felé. (…) Mígnem egyszer te váratlanul elhallgattál és eltávolodtál.” 1935-ben, a kötet megjelenésének évében már hosszú ideje tartott ez a hallgatás: a költő remeteként élt, mindinkább erőt vett rajta a búskomorság, állapota súlyosbodásával egyre gyakrabban vitték be a klinikára.
Barátok, orvosok, pszichiáterek hiába próbálták meg visszahozni a hétköznapok eleven világába:
E nagy, mély csönd szent közönyében érzi,
Mily idegen már tőle a világ
És a halálra gondol, mely kitépi
Lelkéből vérző gondjai nyilát. (Béke)
Verseket olykor még írt, sokukat gondos kezek megmentették az utókornak. Volt, hogy a költő édesanyja küldött el néhányat valamelyik folyóiratnak, máskor barátok juttatták el őket a kiadókhoz. A Fiatalok, még itt vagyok! megjelenése is a féltő, szerető barátoknak köszönhető. A szerkesztésért és kiadásért Magyar László felelt, aki később kis kötetben foglalta össze visszaemlékezéseit Juhász Gyula remeteéveiről. Az ötvenkét vers összeválogatásában a Szegedi Fiatalok voltak segítségére. A kötet zömét az utolsó verstermő év, 1934 darabjai teszik ki, legnagyobb részük a szegedi idegklinikán született. Kiegészítésképpen néhány korábbi költemény is melléjük került – témában, hangulatban odaillők.
A sajtó reménykedve kürtölte világgá a kötet megjelenését, lelkesen méltatta szerzőjét.
„Egy fehér kötet az áhítat és az álmodás fehér szentségével; izzó virágok ezen a fehér mezőn: egy kötet vers, egy szelíd csokor a leghalkabb és a legcsöndesebb virágokból. Az áhítat és az álmodás költője jelentkezik, hétéves fogságból …”
„Hallgassuk megindult és élvező lélekkel az újonnan megbuzdult forrás szavát. Bámuljuk a költői feltámadás örvendetes csodáját.”
„Könyvének legalább egynegyede Juhász művészetének is, századunk magyar lírájának is élén jár.”
De hiába volt a csodavárás: a magányába roskadt költő rá sem nézett a frissen megjelent kötet neki átnyújtott első példányára – bár a fájdalmas lírai sóhajok az ő lelkéből fakadtak, a kötetté formált egészhez már nem volt köze.
Már nem várok és nem adok,
Számomra nincsen kegyelem
És nem segít irgalmatok. (Mily messze vagyok…)
A Fiatalok, még itt vagyok! a Magyar Téka hatodik köteteként jelent meg. „Most elindítjuk új sorozatunkat, Juhász Gyulának, a leghalkabb, a legtisztább, a legnemesebb hangú magyar lirikusnak a nevével és költészetével. Hisszük, hogy az oly régen hallgató költő megszólaltatásával kincses ajándékot nyújtunk át tagjainknak és a magyar közönségnek.”
A Magyar Téka a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával párhuzamos kulturális kísérlet volt, mely a fiatal vidéki tehetségek támogatását tűzte célként maga elé. Magyar László az Erdélyi Szépmíves Céh mintájára dolgozta ki tervezetét, amihez Klebelsberg Kuno támogatását is sikerült megnyernie. Az országosnak induló kezdeményezés végül szegedi helyi mozgalommá szűkült, bár pártoló tagjait szélesebb körből gyűjtötte. Íme néhányan a névsorból: Aba Novák Vilmos, Bálint Sándor, Buday György, Békéscsabai Városi Népkönyvtár, DMKE, Egyetemi Könyvtár, Horger Antal, Juhász Gyula, Kéthly Anna, özv. gróf Klebelsberg Kunoné, Móra Ferencné, Nemzeti Kaszinó, Pálfy-Budinszky Endre, Somogyi-könyvtár, Szegedi Kenderfonógyár, Szegedi Lloyd Társulat stb.
Juhász Gyula utolsó kötete egyszerű fehér papírkötésben került olvasói kezébe, rajta piros keretben fekete betűkkel s a Magyar Téka Buday György által tervezett ugyancsak piros színű szignettjével. Emellett „negyven, római számmal megjelölt bibliofil-példány jelent meg a legfinomabb könyvpapíron, fehér bőrkötésben”. A Somogyi-könyvtár öt kötetet őriz, a bibliofil kiadásból a Baranyi Tibor számára készült XXX. számút. Egyiküknek a kézzel bejegyzett névbeírás ad külön értéket: a kis kötet tulajdonosa Király (König) Péterné, vagyis Juhász Margit, a költő húga volt. Egy másik példányban a Magyar Téka-tagok számára készült beragasztott ex libris látható.
A kötet verseihez négy rajz társul. Kontuly Béla „finom tónusai, stilizált szimbólumai, messziséget összefogó vonalai vonós kíséretet adnak Juhász Gyula dallamaihoz.”
A Fiatalok, még itt vagyok! megjelenésekor még nem lehetett bizonyos, hogy a 27. oldalon olvasható versben csendült föl utoljára a költő hangszerén a Zene…
A trombiták s a száguldó ütem
Mindegyre lassúbb. Mígnem egy napon
Magában áll az utolsó zenész
S tört hangszerén egy hang sír elhalón
Mintegy segítségért kiáltva égre,
Majd csak susog és elnémul örökre
A bánat. (1934. október 28.)
