Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Orcsik Roland író, költő, műfordító Sopotnik Zoltán Cigányvég című verseskötetét ajánlja.
A tavalyi év egyik legizgalmasabb verseskötete minden bizonyára Sopotnik Zoltán Cigányvégje a Kalligram Kiadótól. A szerző hatodik kötete tartalmazza minden erényét, rögeszméjét, visszatérő álmát, jótékonyan hat az olvasó képzelőerejére. Engem gyakran mellbe vág az a szürreális, groteszk fantáziavilág, amely a szerző könyveinek sajátos ízeit adja. Akkor is, ha angyalokról, akkor is, ha intézményi kirekesztésről vagy éppen szociális poklokról számol be.
A Cigányvég alcíme „felszámolás alatt álló versek”, ami többek között a tatabányai cigányság létállapotát is érzékelteti. A város peremére söpört cigánytelep felszámolás alatt áll, annak tudatában élnek ott, hogy bármikor tovább kell lépniük. Tovább, de hova? Tovább, de hogy jutottak idáig? Nyilván ezt nem lehet rövid idő alatt megoldani, vagyis a kötet arra is rávilágít, hogy évtizedek óta nem történt semmi lényeges a cigányság felzárkóztatása kapcsán, legalábbis Tatabányán egészen biztosan nem. Hogy változhat bármiben is az, akiről eleve, már születésénél fogva lemondtak?
A nyomorral könnyen vissza lehet élni az irodalomban (is). Legfőképp akkor, ha valakinek ez pusztán téma, kampányfogás, nem pedig szociális érzékenységéből fakadó, elemi kérdés. Sopotnik könyve sokkal rétegzettebb az aktuálpolitkai blöfföknél, a nagy dumáknál az integrációról és hasonló kamukról.
A kötet világában a cigányság peremlétéből fakad, hogy a versek lírai alanyával, illetve Rög szerzetessel együtt látják a zuhanó angyalokat. A zuhanó angyalok bukott angyalok, azok, akikről a kötetben megidézett Ladik Katalin, illetve Énok (más helyesírással Hénok) próféta szólt a lenyűgöző nyelvezetű apokalipszisében. Énok, akárcsak a cigányok, az egyházi kánon peremére szorult. A neki tulajdonított szövegek hitelessége kétséges, ám látomása kortalanul érvényesnek hat.
Énok rávilágít a bukott angyalok mocskára, ám ezzel a világokat megsemmisítő és teremtő erő is láthatóvá válik. Anélkül, hogy a szentfazék szerepében tetszelegne, Sopotnik imaginációja a transzcendens körül örvénylik, akárcsak a könyvben többször idézett Bach zenéje, Glenn Gould zsigeri előadásában.
Sopotnik, mint egy vágtázó halottkém, a pusztuló világ látleletét adja, ám a Cigányvég az ellenpont lehetőségét is felvillantja: mese, legenda, és mindenekfölött elsőrangú mai magyar költészet.
