Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár nyugállományba vonult igazgatója Bene Zoltán Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai című betyárpikareszkjét ajánlja.
Az elmúlt évtizedekben sok könyv szegődött mellém, adva élményt, tanulnivalót, érzelmileg emelt magasba, ejtett mélybe. Ha végigolvastam a kézbe vett könyvet, soha nem tudtam elengedni. Ott kellett legyen a polcomon elérhető közelségben, hogy bármikor újra élhessem az előzőekben már megélt élményt.
Örökségként ott voltak még Géza bátyám otthon maradt könyvei, melyek gyerekként izgalmassá váltak számomra. Vibráló egyénisége, műveltsége, ismeretei olyan távolinak elérhetetlennek tűntek számomra, hogy mindenképpen meg kellett nézzem, milyen olvasott úton ment végig, hogy én a nyomába kullogjak.
A családi hatás mellett, az ízlésem formálásában a környezetemben élő barátok ajánlása volt még mérvadó.
Számomra nagyon kevés kötelező olvasmány volt borzalom, maximum nem értem rá, mert fontos élni valóm akadt.
Volt köztük több olyan mű, amelynek kötelező jelzőjét átugorva, sokszor újra és újra olvastam.
Amiért Bene Zoltán művére esett a választásom, egyszerűen csak annyi, hogy olvastatja magát, menetel, visz, húz maga után. A szegedi „DonQuijote” Rózsasándor (aki nem az igazi Rózsa Sándor) kalandjai hasonlatos hangulatúak, mint az általam is olvasott Cervantes-i mű.
Hasonlatos, de nem azonos. Engem személy szerint büszkévé tesz, mert hát nekünk is van Rózsasándorunk és egy Sancho Panzánk, akit Panzasándornak hívnak. Akár a világ is ismerhetné ezt a mi legendánkat. Mért is ne?
Mese ez, de mégsem, legendai valóság, aminek valami alapja kell hogy legyen. A kalandok nem születnek csak úgy, valami történt…, igen, igen…
Már a könyv kézbevételénél felmerült gyanú, hogy lehet ez egy mesekönyv. Az illusztrációk hangulata, erélyes érdekessége oda tapasztja a szemet a könyv lapjaira, ingerelve a kezet, hogy lapozz végig, gyere, nézd ilyen lesz, ezt kínálom. 11 fejezet melyet Rózsa Sándor ihletett, alföldi néplélekkel, létező tájjal, általunk is bejárható helyszínekkel. Kíváncsiságot csikar ki, hisz a betyár az betyár, nem egy lovag, önző magának való, kegyetlen. A mese itt nem erről szól, a halhatatlanság mezejére téved, ott küzd, kalandozik a betyár, hűséges szolgájával.
Ez a csoda, ez a mese, legenda a miénk szegedieké egy szegedi tollából.
Ismerjék meg a mi Rózsasándorunkat, aki nem szélmalmokkal harcol, hanem hús vér spionokkal, Katona Pálokkal, kinek elvette az eszét a bosszú. A mi Rózsasándorunk is nemes lélek, mint az a spanyol, hisz ezt mondta: „Nem tudta mit cselekszik” – felmentve ezzel minden árulót.
